„Mi értelme van rosszul bánnunk egymással?” – Beszélgetés Schwechtje Mihály rendezővel

Június elején ült össze a Magyar Egyetemi Filmdíj diák zsűrije, hogy hat 2020-ban elkészült filmből kiválassza a nyertes alkotást. A zsűri 9 hazai és erdélyi egyetem hallgatóiból állt, akik a tavaszi szemeszter során a díjnak szentelt kurzusok során elemezték és vitatták meg a filmeket. A Debreceni Egyetemet két egység, a Bölcsészettudományi és a Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar diákjai képviselték. A szoros mezőnyben Schwechtje Mihály Védelem alatt című szociografikus dokumentumfilmje nyert. A film Toszeczky Renáta szociális munkás hétköznapjait követve kínál mélyfúrást a családi erőszak elől menekülő fiatal anyák társadalmi integrációjáról, annak sikereiről és nehézségeiről. Alábbi beszélgetés a díj apropóján készült, és mivel Mihály épp új játékfilmjét forgatja, külön köszönjük, hogy időt szakított ránk.